2008. május 31., szombat

Tök beteg voltam, nagyonlázas meg minden, és az éjszakákat alvás helyett hidegrázással töltöttem mert az milyen móka már úgyhogy kezdek kicsit fáradt lenni így pár nap után, viszont tegnap elmentem orvoshoz, aki kiröhögött hogy most már kár aggódni a gyerekeken, az elején fertőző, amúgy meg elmúlik magától, mandulagyulladás, de ha már idejöttem meg láz akkor nesze kapok egyheti antibiotikum, illetve hogy skarlátvörös a torkom és azt meg hogy a csudába nem éreztem, hát ezzel megleptem őt is persze, majd megszokja ha megyek még. Amúgy megjegyezném, bementem hogy nem tűnik élethalálkérdésnek, de nem vagyok túl jól, beférek-e ma rendelésre. nénik mondták hogy tele van, de egyik doki csinál délután magánpraxist itt, adjam meg a telefonszámom és akkor fel fog hívni és egyeztetünk időpont. gondoltam annyit megér hogy nem aggódok hiába, adtam telszám, két óra múlva hívott, délutánra időpont magánrendelésre, és mikor fizetni próbáltam nézett csak furán hogy miért kellene fizetni mikor ő itt dolgozik, és nem fértem be rendes időben? hátmiértis. keleteurópa kibukik folyvást. Ma már jobban voltam kicsit, elmentem venni biciklihez kobakot, itt mindenki hord olyant (ja, bicikli is megvan, csak azt nagyonlázasan és esőben hoztam haza mindenféle közveszélyes manőverekkel..) meg bicikliszerelőcuccot beállítani rajta mindent, éés vettem egy napszemüveget. nomost ilyent általában nem csinálok mert a napszemüvegeknek tapasztalat alapján két fajtája létezik, amelyikben komplett idiótának nézek ki, meg amiben Trinitynek a mátrixból. megszavaztam az utóbbit. mondjuk betegség miatt pingponglabdanagyságúak a nyakamban a nyirokmirigyek, szóval ha láttatok már golyvás Trinityt...

2008. május 27., kedd

Az én hősöm MacGyver. Mindig azt hittem hogy olyanom nincs, de székragasztás közben a múltkor megvilágosodtam, pedig nem is lélegeztem be mélyen sokáig az illócuccokat. És ezt még az sem változtatja meg hogy a bundesligahajjal gyakorlatilag nézhetetlen a dolog, hogy miért nem bírták kivárni amíg csillagkapusra érik? el is megyek szigszalagból meg PETpalackból rakétát építeni.

2008. május 26., hétfő

Beszereztem a minap két növényt, csak még azt nem tudom hogy ilyen kaspót merre lehet kapni hozzájuk, nem járok eleget kertészeti szakboltokba biztos. Ez a növénydolog fontos, Kolozsvárt azzal is kezdtem a koliszoba belakását, hogy szereztem egy növényt, amit legott el is neveztünk Eszterrel Lajosnak, mert valahol mélyen belül egy kicsit minden Lajos. Ezt még mindig tartom. Mostani kettőnek nincsen neve, de állítólag majd virágzanak kéket meg sárgát, mondjuk nemtudom pincében is működnek-e, meglátás. Szobához különben tartozik még kaszáspók úgyismint Rozál. könyvespolc nincs. ez baj. majd valamikor orvoslom a problémát. meg szerzek könyvplakátot a világlegjobbkönyvesboltjának a plakátboltjából. vagy felhőkarcolónétkező NémethLászlót. ilyesmi.
Váháá, dejó, Zsófia cimbora alig két hét múlva itt tölt egy hosszúhétvégét, mulatunk majd londonban meg itt a terv szerint, leteszteljük hogy oxfordi vagy brüsszeli írkocsma jobb-e, meg minden. Illetőleg az is milyenjó, hogy apám megvette a laptopot amire félretettem pénzt, szerintem először nem költöttem el minden bevételemet azonnal, és így magyarbillentyűzetes meg minden, apám meg visszakapja amit eddig bitoroltam majd ha jönnek és rendezzük az üzletet. Holnap bank holiday van, ami nemtudom mitől van így nevezve de ha jól vettem ki csak annyit jelent hogy munkaszünetinap, és viszonylag gyakran tartanak ilyet, emiatt nyelviskola nincs most, Artúr meg nagymamánál van csütörtökig, szóval lazahét lesz ez. Hatodikán meg már jön Zsófi. Mennyirejó :)

2008. május 24., szombat

Család beígért nekem egy biciklit hogy az mégiscsak a legalapabb közlekedés oxfordban, itt nincsenek nagyon olyan furcsa dolgok mint hegy (bár mondjuk az is megoldható minthogy biciklifelvonók, talán Brüsszel akarja most azt), csak annyira pörög a biciklibiznisz hogy minduntalan már eladottak után érdeklődnek nekem. De egyszer majdcsak, aztán körülnézem hogy mi van nemmessze. Pl bodzabokor, ami állítólag létezik itt, de én még egyet se láttam, pedig most van a szörpidény.
Ma megkaptam az angol jogsimat, kicserélés gyorsabb mint írták, aztán elszaladtam nyitni bankszámlát, ilyen nagyon primitívet néztem hogy mégiscsak bevándorlóvagyok ittviszonylatban zsebpénznyi fizetéssel, erre mondták hogy hűdejónekem, az adatok alapján sokkal jobb számlát dobott ki a gép, mindenféle ingyenbiztosítás van benne, hajhajhurrá, írjam alá, csak ennek mint utóbb kiderült van havidíja, mondjuk annyira nem vészes, meg nem tudom hogy lesz-e amit használok a reeengeteg lehetőségből amit mind nagyon biztosítanak, de simán lehet váltani ingyenesre ha nem térülne meg (mondjuk van benne utasbiztosítás ingyen, ha megyek haza az nem feltétlen hülyeség). Szóval meglátás, illetve szeptemberig megtartom ezt mert addig tart amíg megbíznak bennem, addig Solo nevű kártyát kapok ellenben három hónap után le lehet cserélni Maestrora, az mégiscsak szebben hangzik, kártyacsere után meg hát enyém lesz a világ rögvest, ez csak egyértelmű.

2008. május 20., kedd

Voltam vasárnap londonban mert mégis, ha már ittfele, ugye, töltöttem soksok pénzt oyster kártyámra úgyhogy mostantól teljesen tudok közlekedni mindenfele bármikor majd ha ott esz a fene, megnéztem hogy hűdenagy óriáskerék, aztán london eyeba végül nem mentem bele mert tömeg meg amúgyis, ellenbenhogy mellette megszobort Dalíképek mondták hogy kiállítás (nem ám plakát, piha! jobban is nézett ki mondjuk), szóval akkor már bementem Dalí-Picasso dolgok nézni, Picasso a kutyát sem érdekelt, pedig voltak jócuccok ám. Illetve megnéztem a futóbolondokat a speaker's cornernél, hát próbálták fedobni a műsort, az egyik úriember felturbózta a kislétráját egy ráfüggesztett felfújható földgömbbel, másik szarvval ékesített baseballsapkában nyomta, meg volt egy ilyen kis szerencsétlen srác egy nagy táblát szorongatva, amin tudatta a világgal, hogy nem akar semmit, csak nem akadt jobb dolga.
írtam erről a riasztó előadásról hogy a tudomány feladata hogy jobbá tegye a világot. pár bejegyzéssel ezelőtt kifejtve is. és meglehetőst nyugtalanított hogy nem tudtam a célját az egésznek, holott láthatóan volt. na, megvan a cél: http://index.hu/tudomany/emball0519/ ne féljen az ember-állat hibrid embrióktól, a Tudomány az ön barátja.

2008. május 17., szombat

Amúgy meg borozás közben ez ment, lelestem az előadó-cím, jócucc, hallgatandó, bár azért elmerengtem hogy hiába hogy azt gondolom milyen jó lenne így (nem zenélni tudni a felelőtlenül vásárolt szaxofonomon ebben az esetben, csak lenni. élni vagy ilyesmi.), ha nem illek bele.. Pedig ha tudnék lenni a lány ebben a táncban akkor biztos nagyon szeretném ezt táncolni. tudom hogy nem tánc dehát fontos-e az. naugye.

Ma mélyen szerelembe estem egy borral, ittam én eddig is amit elémtettek, de ez valami hihetelenülhűdejó, nem lehet elmondani, annyira túl van mindenen, pedig eléggé nem kannással itattak a háziak, a neve ennek a csodának az hogy Dead Arm. d'Arenberg 'The Dead Arm' Shiraz 2005. itt van e. ő az. ausztriai, a neve meg egy szőlőbetegség, amitől elhal az szőlő nagy része, ilyenkor a többit általában kiírtják és ültetnek újat. de pár helyen meghagyták ilyen foghíjasnak, és nem tudom hogyan de azon olyan cucc van amilyen nincsen is. Nem akartam meginni mert akkor nem marad mibe beleszaglászni. Olyan beleszagolni, hogy fel akarsz öltözni bele, viselni magadon. nem, nem borítottam a hajamra. és még van. egy kicsi, meg öt bontatlan. és lehet hogy megnézem ezt a linkelt üzletet, ami az utca végén van, mégiscsak először van kedvenc borom :))
Múltkor néztem csomó standupost, Kiss Ádám nevű (amúgy nem kedvenc, mert az Kőhalmi, aztán talán Bödőcs) mondta hogy valami ismerőse azt hitte volna, hogy az SOS rövidítés a "Segítség, Óh, Segítség" helyett áll. Ezen folyvást remekül szórakozom, az a pátosz süllyedés közben.. (amúgy van egy elméletem arról is hogy abban hogy anglia úgy általában jobb hangulatú hely szerepe van annak hogy a pátosszal teli kifejezés azt jelenti náluk, hogy szánalmas. ezt hihetetlen sürgősen be kéne vezetni nálunk. túl sok ember hisz mindenfélében kérdés nélkül. nem? - csak hogy kérdés is legyen, nyilvánhogy - )
Voltam egy előadáson, reklámozták mindenfelé, Richard Dawkins vezette a beszélgetést benne két nagy tudós között akik közül legalább az egyik nobeldíjas, nem keresek most rá lényegtelen, előre kellett regisztrálni, meg minden kutyafüle, és volt a neve hogy Mire jó a tudomány. Ésbazmeg, ezek azt tudták mondani, hogy a tudomány legnagyobb feladata hogy jót tegyen az emberiségnek. pofaleszakad. mert nem hihetnek benne ha komolyan csinálják, az nem lehet, sok indoka van kutatásnak de az emberek boldogsága nem az és kész. lehet érdekes meg fontos meg izgalmas meg újdonság meg célszerűbb mint ami addig volt, de emberiségnek több örömet adó, na ez fasság. egyik bácsi vagányan kezdte, hogy az emberiség kihal majd és mi fogjuk megteremteni azt a felsőbbrendű fajt ami minket felvált. ezzel lehet vitatkozni eléggé, meg már túl rég olvastuk akár Lemnél hogy Az úr hangja (megnéztem hogy tényleg Lem-e, az, 68as jesszusom), szóval annyira nem is vagány valójában, de itt mondjuk ebbenkeretben az. legyen. de ebből nem ér fél óra alatt visszahátrálni abba hogy persze szabadakarat és mi fogjuk akarni, meg valójában az is ember lesz csak halhatatlan, de hogy azért halhatatlan hogy ha az összes betegséget meg tudjuk gyógyítani akkor nem lesz oka a meghalásnak, csak ha baleset vagy öngyilok, ezt mondta is hogy ha nem tetszik ki lehet bármikor szállni ha valaki majd félne a halhatatlanságtól, és aztán zárta azzal hogy valójában egyelőre a feladat a hosszabb élet és jobb egészség. Többire nem tudtam koncentrálni mert túlnagyon ideges lettem, főleg merhogy erre ováció tapsvihar, igény van erre úgy néz ki, és ez szerintem olyan szinten ijesztő hogy iszonyat, egy ember kérdezte azt be hogy lehet-e szülni ha egyszer halhatatlanság, mert sokan leszünk egy idő után, de bácsi elcsapta az öngyilkossággal megint, mért tapsoltak ennek, miért csináltak ennek reklámot, hogyan lehet ez oxfordi egyetemközeli publikuselőadás, értem én hogy van hakni, de ez nem pont az a fórum szerintem ahol az lenne az alap hogy semmiről beszélve mutatják a pofijukat. mér nem ment oda senki hogy drága barátom, aztán milyen következménye lenne annak hogy hosszabb élet meg egészség? lenyeli-e szerinted bárki a nyolcvanéves nyugdíjkorhatárt? pontosan honnan is vezetted azt le hogy boldogabb aki többet és egészségesebben él? és egyáltalán, hogy minek kell kortesbeszédet mondani a tudomány mellett? elhangzott hogy nem kell félni a kutatásoktól, mert azok jót akarnak nekünk. volt aki félt? kellene tehát? ha a tudomány mellett kell kampányolni, akkor eszerint volna másik út? ebben a mélyen felvilágosodásbólgründolt világunkban? mire lehet szavazni a tudomány ellen? valaki mesélje már el ezeket, mert nagyon össze vagyok zavarodva, és látom én hogy ez valakiknek fontos volt, de hogy mire, azt nem.
Múlt pénteken mulatni mentünk Elmira nevű kazah lánnyal, meg Rafael nevű lengyel úriemberrel, akiről aztán kiderült hogy nem tud angolul, persze nem rögtön mert ez is úgy csinált mintha. ki is találtam rá egy kifejezést, hogy to fake english, nemtudom létezik-e de nekem tetszik. először ittunk valami helyen az egyik híd mellett (és ezzel nem kerültünk sokkal közelebb, de nemtudom a nevét) ahol egy kislány már olyigen volt vidám hogy mulattában fel sem tudott kelni a szőnyegről, ahova nem tudta hogy hogyan került, de láthatóan tetszett ott neki, mosolygott meg minden. Utána átmentünk egy olyanba hogy volt tűzoltólaktanya vagy ilyesmi, szerintem volttűzoltólaktanyája minden városnak van, nyolcvanas évek slágereivel, ami szerintem rossz és vicces annyira hogy mulassunk rá, de az egy négyzetméterre (négyzetlábra?) eső angyalok meg nyuszik száma meghaladta az indokoltat, én nem is értem mi visz rá felnőtt embereket hogy szárnyat hajlítgassanak csak úgy, amikor nem is beöltözősvalami van, úgyhogy innet is továbbálltunk, előtte azonban egy rejtéllyel szembesültem a wcben, úgyminthogy három automata volt a hölgyeknek, tampon, gumi, meg mellette a harmadik, amiből hét fontért vibrátort lehet kitekerni. Namost én értem az első kettőt, hogy hirtelen szükség támad így vagy úgy, és hát van olyan hogy felelőtlen fiatalok kimennek a sikátorba egymásnakesni, de az valahogy nincs a szemem előtt hogy egy hölgy hirtelen felgerjedvén kiszalad a sikátorba magánakesni. ezt úgy nehéz elképzelnem. tényleg. Ja és az érdeklődőknek, nem, nem tekertem ki hét fontért. Végül találtunk egy olyat hogy the bridge. na ez ilyen getvadék dizsi, hírhedt amúgy, és neménműfajom, csak addigra már nem számított szerencsére (megfelelő alapozás ugye) és kibírtam egy ideig, úgy csináltam mint aki táncol, mintha tudnék mondjuk, aztán mikor elkezdtem józanodni akkor kijelentettem hogy na innen én léptem, mert hát mégis (amúgy itt nem volt vibrátorautomata. ellenben a wcben működött egy kisasztalon egy komplett cukorkabolt. bizarr.), jöttek a többiemberek is, elbúcsúztunk aztán én nagyon koncentrálva a megfelelő úton rajtamaradásra haladtam, csak mikor beértem utcámba kiabálgatott valaki a hátam megett, hogy ugyan állnék meg, és mivel más nem járt ott egy idő után rájöttem hogy nekem kiabálgat a valaki, egy fiatalember követett, mondta hogy beülhetnénk valami pub. Eddig tetszett a felvetés, mondtam hogy inni jó, mutassa hol. De aztán elkezdett beszélni ilyen fasságokat, hogy én milyen hot vagyok. Mondtam neki hogy szerintem meg ő weird, meg egy idő után amikor felvetette hogy menjünk hozzám és ott hogy ne zavarja a többieket majd halk lesz, azt is, hogy frájtöning, meg hogy talán akkor menjen és legyen egyedül halk valahol máshol. Az jó is volt hogy ezt így lerendeztük még hazaérés előtt, mert mikor be akartam menni, kiderült hogy kizártak. kulcsom volt, de be volt akasztva a lánc. hát voltam annyira illuminált hogy számos alkalommal próbáltam a kezemre rácsukni az ajtót és így kiláncolni, hát nem lehet, de egy ideig azért hittem benne hogy a következőre tényleg menni fog és papírvékonnyá válik a csuklóm, paráztam ugyanis hogy nem volna ildomos másfélévest felébreszteni emiatt. de egy idő után megtörtem oszt feltelefonáltam az egész lakásban mindenkit hogy hahó megjöttem lehet beengedni, nem mondom hogy nagyon örültek volna, de nagy sokszor kértek elnézést :) és szerintem nem reszkírozzák meg hogy az amúgyis is kevés alvásidőt rámpazarolják még egyszer :)
Voltam otthon egy hét, és gondoltam hogy ha velem történt azért pár dolog a négy hónapban akkor biztos közben lemaradtam jól a minden otthoniról, na ez hülyeség, mert nem, minden teljesen ugyanolyan mint volt, ez megnyugtatott, hogy nem kihagyok, és most már nyugodtabban gondolom azt hogy nem szükséges nekem gyakran járnom oda, és pl cimborák sem felejtenek el annyira hamar, mindenkivel tudtuk folytatni ugyanott, ez mennyire jó már. Hogy tulajdonképp nem szükséges volt a külföldbeszéd, csak történet. Fontosez.
 

Free Blog Counter