Miután pár hónapja úgy zakatolt a laptopom, mint egy traktor, és először ugyan erőteljes ökölcsapásra abbahagyta, ám később már arra sem, és gondolkodtam egy ideig, hogy az egy hónapnyi hátralévő garanciával vadásszak-e szervízt, ahol aztán egy hónapig rejtegetik az eszközt, letéptem a garanciamatricát, szétszedtem a belit, kipucoltam és megolajoztam a ventillátor tengelyét, meg össze is tudtam rakni úgy, hogy nem maradt ki belőle alkatrész, és most csöndes és működik. Ilyenkor azért kicsit megnyugszom, hogy még tudok ilyent, meg barátaim a gépek, ugye. [mondjuk hővezető paszta kellett volna egy kicsi, de ez ilyen szempontból nem egy jól felszerelt háztartás]

Nem is tudom milyenrégóta ez a legnagyobb sikerélményem. A legeslegjobb különben az volt, mikor a Gábortól kaptam egy elromlott fényképezőgépet, és ötezerszer szedtem szét-raktam össze, és a végén jó lett. minden csapágygolyót ismerek abban. jó.

Leóval játszottam délután, egyszercsak lelőtt, mondta is, hogy Bammmm, you're dead! Magyaráztam, hogy ez nem túl kedves dolog, ilyent mondani, meg hogy ha meghalnék, nem tudna játszani velem. Két perc gondolkodás után rámnézett, és azt mondta: -..but... ...I could... ..with the bones..

és elbábozta, tíz percen át, még mondta is, hogy Like puppets!, de sajnos a röhögéstől képtelen voltam elmagyarázni rendesen, hogy hullagyalázni nem ildomos. Hiába no, az én nevelésem is :))

Leó felsorolta hogy kiken gondolkodik, mint lehetséges feleségjelöltjei, mire Artúr bejelentette hogy ő William-cimboráján gondolkodik, Leó ránézett, hogy hát, akkor nem biztos hogy lesz gyereked, mire Lizzel mondtuk hogy háát, jah, de lehet örökbefogadni, mert vannak gyerekek akiknek nincsen családja, stb, mire Artúr csak annyit kérdezett az örökbefogadható gyerekekről, hogy "How much is it?". elég vicces volt. Mennyi lesz darabja?

Tamás megfertőzött ezzel az állandó "mi ennek az evolúciós oka" kérdésével... eszembejutott hogy milyen durva hogy az öregek először a rokonaikat felejtik el, és a munkájukra még simán emlékeznek, meg történeteket mesélnek róla, és gondoltam ennek azért nincsen akkora evolúciós magyarázata, mert régen nem is szoktak sokáig élni, meg amúgyis, de aztán rájöttem hogy mégis, mert az a közösségnek nem értékelhető tudás hogy melyik is az unokák közül a bandika, míg az, hogy hogyan kell lovat patkolni, jól jön.

Négyévesen szerintem divatgurunak kellett volna mennem, akkor feltaláltam a vastagharisnya felsőruházatként viselését (a szoknyát sosemis értettem), kötött nagy pulcsival, pontosan így néznek ki a brit tinikurvák, csak harisnya helyett leggings és balerina/hótaposó van rajtuk, időjárásra való legkisebb tekintet nélkül.

"Legalább cigink legyen ha életünk már nincsen" - multejjel blogon találtam, ez lesz a kibaszott mottóm.

Oxfordban, a visszajutás sokkal problémamentesebb volt, és a hosszantartó hó miatt egészen érdekes megfigyelni ahogy sorra felfedeznek az ánglusok olyan találmányokat mint a só vagy homok földreszórva, meg néhol-néhol akár szerintem még hólapátot is, bár ez kétséges, mert tegnap, mikor a hatcenti mély jégkásában toltam babakocsiban a "fáradt" gyermeket (aki célállomáson röhögve elszaladt játszani), ami amúgy nagyon nemvidám, meg is tanultam, hogy húzni kell, az kevésbé kurvafárasztó, csak épp ezalatt a bennszülöttek úgy néztek rám mint egy futóbolondra, miközben ők ilyen virágcserépnél használt kislapáttal takarították el a jeget a ház előtt a járdáról, guggolva. najó, csak egy, de simán lehet hogy mindenki trükközik, aki felvette a harcot, a maradék 80% meg kibekkeli amíg elmúlik az anyag magától.

ja és egy jótanács, csak halkan, és leginkább magamnak, ha legközelebb egy szekrényben rálelünk egy cigarettatárcára, benne legalább harmincéves cigarettával, mégsem jó ötlet elszívni azt. jaj.

Most belegondoltam, és 2009 éve az tényleg dislike volt, valami indexes cikk írta ezt azthiszem, csak nem találom most. Szilveszter megint érdekes lett, szétcsaptam magam még az óévben, és bejelentettem mindenkinek hogy most muszáj azonnal hazamennem, próbáltak hatni rám, hogy tíz perc és éjfél, de leperegtek az érvek, Bandi elkísért, ami jól jött, mert folyamatosan a falat súrolva haladtam, aztán a téren beleestem egy gödörbe, amit már jóelőre kiszúrtam, hogy hohó, terepakadály, jó lesz vigyázni, bamm, ha nincsen Bandi lehet, ott reggeledek, szóval ezer köszönet meg minden. Túl sok mindent nem hagytam ki, megint nem indult el a társaság sehová, mondtam én pedig kilenckor hogy menni kell, amíg még képesek vagyunk ilyesmire, dehát majd megintcsak jövőre.

Internet saved my sorry ass again, ezt ki akartam írni, csak hátmégis, de azért a google a barátom, mert az oxfordi kurzushoz még le kell adnom egy óangol szöveg fordítását, de persze a könyvet otthonhagytam, kintotthon, határidő meg lejár, mielőtt utazom, szóval ez így nem annyira jött volna össze, de a google digitalizálta a könyvet, pont az a rész megvan belőle, ami kell, meg közben neten találtam még mindenféle másik szótárakat, fordításokat, cuccot hozzá, szóval letudhatóvá vált ez is, ami nem árt azért.

2010 pedig, úgy döntöttem, hogy a lezárások éve lesz, amúgysem lehet már tovább húzni a dolgokat, egyetembefejezés ősszel, utolsóutolsóhatáridő persze, aztán hazajövök tényleg, keresek munka, vagy elmegyek máshova, tudjafene, végülis ez még csak a lezárások éve, az elkezdéseké, gondolom, csak azután jön.