Szóval az van, hogy fogalmam nincs hogyan lesz meg valaha is a szakdolgozatom, amit most ősszel le kell adnom, mert muszáj, hogy megszerezzem a végzettséget amivel nem tudok majd sehol elhelyezkedni, és diplomás munkanélküliként gondolkozzam hogy alaptőke és minden ilyesmi híján vajon gyárba menjek el éhbérért gombokat megnyomni, angliába időseket vagy gyerekeket istápolni, afrikába iskolát építeni, tibetbe árvaházba, fordításból próbáljak meg megélni vagy legyek én is kalapkészítő, vagy kölcsönből alapítsak egy vállalkozást ami vagy szenvedő- és neurotikusállatos pólókat gyárt, vagy csatnit főz és terít hazai alapanyagokból, de szinte biztosan mindegyik terv olyan hogy becsődölne, illetve nem keresnék vele számottevő semmit, vakvágány, az van. azon kapom magam hogy cimborákkal beszélgetés közben is ökölbeszorítva a kéz, nem hogy ütésre, csak feszülök, eligazgatom magam mintha lazanyugodt lennék, többékevésbé, dehát. nem látok utakat

Két óra múlva ébredek fel. Akkor már minden jóvátehetetlen.