Olvastam könyvesblog cikkeit könyvek, amiket kölcsönkértünk, de nem adtunk vissza, kölcsönadtunk, de nem kaptunk vissza, nem tudtunk letenni, nem olvastunk, újraolvasunk témákban, és nem akarok most elkezdeni odakommentelni, szóval poszt lesz inkább belőle, meg egyáltalán, nem is tartozik rájuk, csak össze akarom szedni kicsit, szóval: kölcsönkapni mostanában korlátozottabban szoktam, mint mondjuk gimiben amikor folyamatost cserélgettünk, amik nálam vannak azokról kb tudom hogy kitől kaptam, és tervben van a visszajuttatás is, könyvekkel sokáig nem szeretek lógni, bár családon belül kevésbé feszélyez a dolog, és bátyám könyveinek egy része bizony otthon vár a szobámban hónapok óta, de ő meg úgyis tudja, és nagyfiú, kiszolgálja magát, ha kell (és nála van egy Dosztojevszkij a piros - teljes - sorozatból, amit megkaptam a nagypapámtól). Kölcsönadni szoktam könyveket, egy párra emlékszem, azokat ritkán felemlegetem, eddig nem sok eredménnyel, de a legtöbbet kezébe nyomom valakinek, hévvel, akiről érzem hogy muszáj elolvasnia, majd mint aki jól végezte dolgát elfelejtem az egészet.. Szóval, ha zaklattalak azzal, hogy kezedbenyomtam köteteket, izé, vissza is lehet hozni, tényleg :)

Letehetetlenek - az nekem álti meg gimi volt leginkább, faltam a könyvet, most már le tudok tenni mindenfélét, de azért nyilván megfelelő körülmények között vannak egyszerrevégigolvasott könyvek.. mondjuk tipikusan ilyen harrypotteres dolgokat simán lehet nagyon gyorsan végigolvasni, úgyhogy nem is ezt nézném könyvekkel, hanem hogy legnagyobb hatású, hogy pl Sátántangóhoz végignéztem a filmet, A halál kilovagolt Perzsiából egy évig mindig a táskámban volt (találtam egy kis füzetkényi kiadást) és bárhol időm volt, várni kellett azt olvastam, meg hogy Londonban nekem már bennevan a Sosehol..

És akkor az újraolvasás. Foghíjas lista, mert én nagyon sokat szoktam újraolvasni, sőt, van hogy többet mint elsőolvasni új könyveket, pedig van elég betárazva.. De Douglas Adams, Vonnegut, Petri, Hajnóczy, Salinger, HarryPotter is, Dűnét-Alapítványt már régen tervezem, Mester és Margaritát szintén. Amit rengetegszer olvastam, szószerint salátára, megsárgult celluxok tartják össze - amennyire - a köteteket: Brunella Gasperini könyvei. Én és ők, Ő és mi, Mi és ők, Egy nő és egyéb állatfajták - a zöld csíkos reggelek a san mamete-i manzárdszobában, a kutya, aki kiterítette a fasisztát, ami akkor még azt jelentette csak, hogy lebirkózta... mindegyik olyan szép-szomorú, nem vettem elő egy ideje, de bennem van, és néha majdnem felírom a falra, hogy hüjék, hüjék.

Háy Jánost, Garaczit szoktam leemelni, most persze könnyebb lenne otthoni polcnál végigfutni, hogy mi is, Szegény Dzsoni és Árnika is megy sokszor - kedvenc mese, Darvasi (& Szív Ernő) írásai is, tárcákba könnyebb belenyúlni, de újraolvasásra érik a Könnymutatványosok is, egyre jobban szeretem, pedig akkor is nagyon tetszett, mikor olvastam. Erdős Virágot imádom, valami kurvajól ír, tudom, ugyanazt csinálja mindig, de nekem az nagyon bejön. Bartis Attila is jó, kemény persze, de néha kell. Esterházy alap. Baka István versei. Tolnai Ottótól a Mi volt kérded a legszebb Dániában vers, gyönyörű, meg olykor Cápácskám, apu!, mert abban van a nyárpehely, hogy hullt a nyárpehely, és amikor olvastam, csak ilyen csillogásnak gondoltam, nem annak a rusnya szösznek, amitől tüsszögök, és amiben bokáig járok tavasszal, de ez a szó még a szöszt is megszépítette valahogy, mikor rájöttem később. Esti Kornél is jöhet (bár ez nekem már összecsúszik az új Estikkel, Esterházytól). R. D. Laingot is felcsapom otthon, Gubancok, Tényleg szeretsz? Beszélgetések gyerekekkel - mind remek cucc (bátyám mutatta!). Ivan Gyenyiszovics egy napját is kéne újra.

Krúdyt csak nemrég olvastam először, féltem tőle, kerülgettem, nem voltam kész egy Szindbádra eddig, és amikor olvastam beütött rendesen. Évekkel ezelőtt egy szegedi tanár-cimbora mondta, hogy kétféle ember van, aki 17 évesen Dosztojevszkijt olvasott, és aki 17 évesen Krúdyt olvasott. Vagy máshogy mondja. Aki 17 évesen Kispált hallgatott, meg aki 17 évesen Kraftwerket hallgatott. És én Dosztojevszkijt olvastam lázasan, és fejből tudom a Kispál legtöbb dalát, ellenben Kraftwerkbe, Krúdyba akkor bele sem szagoltam még, és a kommenttől, hogy úgy olvasni, mint 17 évesen, már többé nem lehet, és beszélgetni tud egymással a kétféle ember, de megérteni egymást nem fogja, elriadtam az egésztől, de év elején elkezdett izgatni ez a Szindbád, és az mondjuk letehetetlen, nagyonjó, iszonyatfontos, és nem tudom hogy 17 évesen hogyan olvastam volna, de most szerelem.

Negyedévnyi témámmal való nemfoglalkozás után annyira összeszégyelltem magam, hogy még csak a könyvtárba sem iratkoztam be, pedig a Jankó még pecsétes papírt is adott, mindenféle olyan szép hazugságokkal teleírva, hogy fontos kutatást végzek, és kiemelkedő tanuló volnék, ami akkor is megható, ha sablonszöveg, úgyhogy elmásztam a nagy és félelmetes (második legnagyobb Angliában!) Bodleian könyvtárba, beiratkoztam, és ott ez úgy megy, hogy nem csak papírokat kell kitölteni meg fizetni, hanem egy esküt is le kell tenni, hogy a könyveket nem rongálom meg, és semmilyen körülmények között nem viszek tüzet az épületbe, és a bácsi mondta hogy akkor magyar az anyanyelvem, és elémtolt egy füzetkét a magyar oldalon kinyitva, hogy olvassam fel az esküt, és mondhattam volna akármit az angol bácsi előtt, hogy úgysem érti, de rendes gyerek voltam és komolyan esküdtem fel, azért ez milyen jó.

Köhögök mint egy kehes ló, és olvastam hogy a hagymahéjtea (pirított cukrot felönteni, abban főzni) az erre remek szer, most fintorogva iszom a bizarr ízű lét, hagymás karamell szaga van.

Nyüzsgő hét volt, jövésmenés, meg mindenkinek tele lett a mindene már a világgal, Liz kapott egy nemkedves emailt meg büntetést tilosban parkolásért, pedig rá van ragasztva a szélvédőre a jegy, meg kedves cimborák voltak itt, csak mivel őket nem ébreszti egy hároméves reggel hétkor, ki tudták aludni magukat, én meg egyre türelmetlenebb lettem, és akkor Liz hazajön, hogy hozott ajándékot, mindenkinek vett egy teát, én fahéj-szegfűszeg-kardamom-mégvalamik teát kaptam, és egyszerűen hirtelen sábbáth van, és egy fűszertea illatától minden helyrejött. (az angolok néha tudnak valamit, ez a "minden bajra jó a tea" lehet hogy tényleg működik, főleg helyesen megválasztott teával). [Leó amúgy ma kicsit összekeveredett, és vigyorogva kiabálta reggel, hogy ma lesz Balás! (sabbáth helyett, és Balázs nevét ejti így)] [amúgy Leó marhajó vicceket talál ki, múltkor megütögette a fém szemetest, hogy kongott, majd bejelentette, hogy "Bin Ben!"]