2008. január 18., péntek

Ezen héten egyre többet voltam egyedül Leóval, barátkozunk eléggé már, illetve bejártam környéket, voltam regisztrálni dokinál, majd még hétfőn kell mennem találkozni egy nővérrel hogy lássanak mások is ne csak az adminisztrátornénik, NI számom van, bármire legyen is jó, kedden kezdek nyelviskolában, vettem egy csomó mindent pulóveren kívül, meg volt itt kisegíteni Liz anyukája, gyerekek persze rögtön nem akartak velem játszani ha van egy nagyi is :) azért elvagyunk kölkökkel egyrejobban. Leóval nagyon sokat vagyok, Arturral nem nagyon tudok foglalkozni, az baj, mert a picire mindig vigyázni kell, és egyrészt mindig van rajta valami igazítanivaló, pelenkázás, éhes, szomjas, elesett, csinált valamit és mondani kell hogy milyen ügyes stb, másrészt meg Art ha ugrál akkor is folyton le kell állítani hogy vigyázzon meg ne rúgja véletlen, mert nyilván a töpörtyű ott van mindig ahol lehetőleg lábalatt. Ja amúgy ma sétáltunk Leóval a Covered Market nevűben, az a piac, híres, vannak jók ott, mert pl én alapban nem ahhoz vagyok szokva még hogy piacon megmutatom hogy a sornyi fácánból melyiket is kérném. ugyehogy.
Naszóval. Oxfordban, 10-e óta, csak net nem volt elején aztán meg fáradt voltam, körímélt írtam csak kölcsöngépről, de azokat nem akarom megintleírni úgyhogy bemásolom ide hogy együttlegyen, aki olvasta ugorgyék. 13-14-én voltez. ráadásul ékezettelen. itte:

Oxfordban, megerkeztem, varos gyonyoru, csalad jofej, gyerekek edesek, aranyosak, jatszanak velem, van amikor meg a pici is hajlando velem jatszani, de ha eszreveszi hogy mami egy meternel tavolabb ment akkor azert gyakran ketsegbeesetten zokogni kezd, de mar volt hogy meg tudtam annyira nyugtatni hogy ne sirjon hanem inkabb keressuk meg a Lizt, szoval haladunk valamennyire :) pelenkazni meg nem hagyta magat nekem, azt csak mami csinalhatja, amugy nem nagy cucc, ha eppen nem szalad el a felenel, egy perc alatt megvan :) kolkok tunderiek amugy, csak kicsit tulsagosan szeretnek a levegoben lenni, tiszta izomlazas voltam az elejen a gyerekdobalastol :) Liz jofej, csevegunk kicsit, ha magyarul mondom azt is megerti, probalok azert angolul makogni inkabb vele, valamennyire mukszik de majd meg tan lesz jobb is, most heten majd megkeresem a nyelviskolat aztan befizetek ilyen delutani aupairkurzusra, van kulon, gondolom akkor hasznal is valamit majd, elejen teszt van hogy milyen csoportba kerulok, szal talan nem a kutya-cica temanal kezdjuk (bar azt mar vagom babanyelven is, Leo par szot mond, mami-papi-ne dolgokon kivul a legtobb sajat gyatmany, a Do! vagy De! felkialtas az a meg egyszer vagy siman meg jelentesu, a maaaaa (ekezetes!) az lehet cica mint miau, vagy ha az egyik kezevel kalimpal is hozza akkor elefant, kez ormanykent persze, legaranyosabb amikor azt jatssza hogy alszik es horkolast utanoz meg amikor szomjas, akkor ilyen grrrr-szeru gurgulazasa van, es ha nem figyelsz, belehajol az arcodba es olyan pofacskaval GRRRRRR-ozik az arcodba, hogy ilyen kb "mit nem lehet ezen erteni??" oke abbahagyom, de tenyleg jofejek meg aranyosak. szepek is. voltunk allatkertben, sutott a nap, es egy olyan uton mentunk at a kocsival, amin van egy kb huszcenti mely gazlo, at kell hajtani a vizen, felfestve ketoldalt a savok meg minden, marhavicces :) szerintem semmi funkcioja nincsen, csak szeretnek vele felvagni mint pecs a kiasott majd befedett alagutjaval :) adminisztracios dolgokat meg nem csinaltam, de Liz leirta hogy milyen telszamon tudok idopontot kerni valami interjura ahol kapok ilyen national insurance number-dolgot meg majd megcsinalja nekem a ilyen munkaregisztralos cuccost, mondjuk azt megcsinalnam de mondta hogy most adta be a Tamaset is, meg tok sokat segit mindenfelet, illetve ragaszkodott hozza hogy kifizeti a repjegyet plusz a buszt is amivel londonbol jottem, szoval tenyleg tok segit, aranyos. Tamas is nagyon jofej, itthon dolgoznak, folyvast gyerekeznek, csak mivel itthon dolgoznak es folyvast gyerekeznek nem marad idejuk a munkajukra :) Tamas kurvajol foz, olyanokat eszek itt mindennap, hogy csak, meg tele a haz minden finomsaggal, es eddig kb hatvanszor mondtak hogy de tenyleg amit szeretnek csak raboljam le, sargabarackot kajalok mert regen volt nyar, es raadasul finom is, meg tegnap pl reggel mindenfele gyumolcs meg isteni frissensult kalacs volt reggelire, en nemtudom hogyan csinalja de valami nagyonjo, gyerekekkel pacsmagoljak a tesztat, nyakig lisztes mindenki es minden szoba nyilvan, aztan ebedre pizza amit Tamas csinalt szinten gyerekekkel, este meg ettunk curryt, csirkes verzio de ilyen soksokzoldseges, csipos, jocucc, rizzsel meg indiaira fuszerezett lencsevel meg valami joghurtmartassal, hozza sor (isznak alkoholt!), es utana hazikeszitesu pisztaciafagyi, komolyan, nem merek fozni, ezek utan mit? :) hazak kurvajok, vagyishat ez a tipikus angol kisebb varos, egy utcaval mellettunk van hatalmas konyvtar meg harom tobbemeletes konyvesbolt, persze mondjuk aki ket percnel tobbet is akar setalni az talal meg kb hatszazat belole, az egyetemi konyvesbolt Liz szerint a legjobb a vilagon, Tamas Cambridgeben vegzett, szerinte csak a masodik legjobb a vilagon, de szoval tenyleg el lehet ott tolteni sok idot/kolteni sok penzt. majd ha beszereztem NI szamot akkor meg orvosnal kell szolnom hogy haho adjatok helyi tbszamot, aztan olyan sok dolog nincsen amit meg kene csinalni.. Egyetemen vannak olyan kiskonferenciaszerucuccok amikre be lehet fizetni, par eloado, kave/tea, valtozo hosszusagban, vannak jo temak majd lehet megnezek egykettot ilyesmibol is, meg van ilyen felnottkepzodolga az egyetemnek ahova kulsosok mehetnek, az is fizetos de ott ilyen hosszabb kurzusok vannak, viszont ott mindenfele temaban, lehet hallgatni matekot vagy kozgazas targyakat stb, azokat is atnezem majd mik indulnak most, meg nyari egyetem lesz, csak azt nemhiszem most osszejon, februar elejeig kell jelentkezni, huszonot ajanlassal, es azt se tudom hogy a rendszeruk szerint en undergraduate vagyok-e merthogy itt tok mas rendszerben tanulnak ugye, a jobb targyak meg csak postgraduate embereknek vannak.. viszont holnap kezdodik a masodik trimeszter, majd belogok eloadasokra ha alkalom adodik :) ja meg van csomo muzeum, szinhaz, ilyesmi persze, kolkok be vannak szoktatva termeszettudomanyi muzeumba, most azt mar Leo is szereti, mert van benne simogato-resz, Artur meg mar regen odavan erte. gyerekekkel jatszason kivul kb annyi van hogy konyhat rendbetenni naponta a fozesek utan (van mosogatogep), cuccokat mosogepbe pakolni-kivenni (nem vasalnak. semmit. ha igen, akkor sem nekem kell. ez az amit a legszivesebben hagytam volna ki szoval teljesen pozitiv) meg jatekszobaban valamennyire rendet tenni (puzzle dobozokba, plussok sarokba, lego kosarba, akkor mar egesz emberi) delutanonkent szabadido, elejen gyerekek lefarasztottak kicsit ugyhogy kidoltem sorozatnezni, de letekertem az osszes reszt es gepemen nincs internet hogy toltsek (nemtom mi lehet a gond, mar szetszedtem hogy kontakthiba-e, mondjuk lehet nem jo alkatreszt piszkaltam, apam mondta melyik volna a wirelessbigyo benne de telefon utan harom perccel mar nem tudtam mikor kibeleztem a cuccost, es egyszeruen sehogyse hisz azoknak a halozatoknak a letezeseben, amiben pl a Liz gepe igen, es szerintem amugy az enyemnek is kene. nade mindegy, majd valahogy.) ugyhogy most mar nem lesz kifogas es tenyleg el kell mennem vasarolni, egyreszt van egy tokjo piac, piac az jocucc ugyis, es azt fel kell deriteni, aztan meg nem vettem konyvet se (nagyon kellett magam visszafogni, olyanokat nezegettem hogy ihaj) meg tok keves pulcsit hoztam meg ilyenek ugyhogy ha esetleg latnek egy jot hat az direkt hasznos volna hisz nem? :) Ja meg ilyenek hogy mikor voltunk allatkertben es Liz itthonmaradt dolgozni, akkor Tamas rogton vett nekem egy eves berletet, mondjuk nyilvan megnezzuk majd meg parszor a krokodilokat (szuletett decemberben 12 de meg nem lehet oket megnezni, Art nagyon nem akart eljonni a nagyoktol hogy hatha ott vannak a kicsik is csak elbujtak), mondjuk az vicces volt, mert a neni aki adta a kartyakat eldontotte hogy mi marpedig hazasok vagyunk, es elkezdte hogy a felesege itt irja ala... Tamas meg mondta hogy nem feleseg, neni bologatott, aztan husz masodperc mulva elkezdte hogy Akkor a felesege.. pardon, partnere... akkor mar inkabb rahagyta, orokketig hazassagszedelgo hireben fog allni, igy jar aki aupairt szerez :) A haz aranyos, ot szinten vannak a szobak, alagsorban van enyem (tok mokas megoldasok vannak, az egyik szekrenyt ha kinyitod mosdo meg tukor meg lampa van benne, azt en nagyonszeretem, teljesenvicces), szobambol nyilik egy ilyen kis eloszobaszeru bigyo es abbol a zuhanyzo-wc cucc, meg meg egy ilyen rakodohely-mosokonyha ilyesmi van lent. foldszinten konyha meg etkezo, elso emelet a jatekszoba csurig legoval meg mindennel, masodikon van a Liz dolgozoszobaja meg csalad furdoszobaja-haloja, utobbiban van ket agy a kolkoknek, de inkabb szulokon alszanak a matracon :), harmadikon meg a Tamas dolgozoszobaja, ott volt egy ilyen nagy L vagy inkabb mar U alaku asztal ami elfoglalta a szoba felet, elhatarozta hogy lenyesi kisebbre, ma azt csinaltuk, kellett venni szerszamot, mert itt olyan nincs, nem tul barkacsolos ember, fellelkesult hogy elektromosfuresz. csiszologepet csillogoszemmel nezte igencsak, de arrol sikerult lebeszelnem, egy ido utan elhitte hogy a vagas lesorjazasahoz nem eri meg gepet venni es beerte csiszolopapirral :) bejelolgette az asztalon hogy mit vagjunk, hagytam kicsit persze jatszani, csak akkor vettem el tole amikor nehezebbet kellett (ivben vagni, ilyenek) mert ahogy elkezdte kicsit elbarmolta volna :) teljesen perverznek hisznek hogy nemhogy lattam de hasznaltam is mar szalagfureszt meg forrasztopakat es jo jateknak tartom az asztalszetvagast :) de nem felnek tolem asszem, rettegest nem lattam a szemukben, a vicceimet nem mindig ertik, dehat Tamas kozgazdasz vagy ilyesmi, Liznek meg nem tudom meg angolul ugyanugy megcsillogtatni a humoromat mint ahogy a magyarban.. ok ott sem nagyon szokott osszejonni :) most mas nem jut eszembe, elnezest a csapongasert, majd egyszer ha nem kolcsongepen, akkor irok emberit is :) nagyjabol ezek vannak, ja meg hogy a varos engem nagyon meg akar venni, mert ugyan harom napbol ketszer vegig esett, de amikor kimentunk kirandulni, akkor olyan szep ido meg napsutes volt hogy csak, pedig elejen jol beijedtem, mert repjegyfoglalasnal volt valami gebasz, feltem hogy egyik csomagomat nem engedik majd fel a gepre aztan vegul megis persze de akkoris, indulas elott felalomban (csomagoltam hajnalig) ramjott hogy en inkabb megis ittmaradnek, ugyis olyan vicces volt ez az egy het tele bucsupartikkal, nem megyek en sehova, amivel azert megleptem magam mert altalaban meg ugy szoktam gondolni hogy dehogyisnem. Namindegy, mikor mar minden csomagjaimat elfogadtak azert mar lenyugodtam kicsit, csak utana meg kodos ido stb miatt egy felorat koroztunk london felett aztan nem tudtunk beparkolni a repulovel, utana meg a csomagokkal voltak nagyon lassuak es lekestem harom buszomat, mikozben szakadt az eso es kifejezetten igennyomorultul nezett ki a vilag mert egesz london folott egy nagy fekete felho volt. en nemtudom ezt hogyan csinaltak, de mikor mentunk ki a varosbol a busszal latszani kezdett a szele, oxford fele meg mar az eget is lattam, ugyhogy onnantol megint jol nezett ki a dolog. ha londonban van hirtelen visszaut onnan is lehet hazakanyarodtam volna. persze nemam. de attol meg piszok depressziv cucc egy fekete zuhugo varosban lekesni a tavolsagibuszt. elmegyek aludni mert mar megint holnap van aztan egyket ora es megint apro labak dobogasara ebredek fel (apro es kozepes labak. Mikor Artur meg oviba jart - multheten kezdte a sulit, vagy ilyen elokeszitomicsodat - egyszer Leo hisztizett hogy o is be akar menni az oviba, mire Artur bekozolte, hogy Leo nem mehet be az oviba, mert Leo kicsi, es oda csak kozepes meretu emberek jarhatnak. Artur laba kozepes meretu. Artur keze kozepes meretu. o mehet, Leo nem. iskolaban mar nagyok vannak, teljesen igaza volt szoval :) jofejgyerekek.)

2008. január 9., szerda

Valszeg különben hibás a koncepció, már ha lenne, az volna, úgyformán. Tematikus blog most a világ, csakkönyvekről csakkajákról kéne írnom, esetleg több ilyesmit párhuzamosan futtatni, csakhogy ahhoz lusta vagyok, soseis leszek webkettes eléggé. Vagy mittomén, majdegyszer mikor már lecsengett az egész hátnem? Amúgy azért, mert könyvesblogon volt könyvespolcpost (ami érzékenyen érint, földön tematikus és összevissza stócok, polcon könyvsor tetejére suvasztott - na ezt se tudom hogy suvaszt vagy súvaszt vagy milyen árnyalatban melyikebb (mert olyan akkorisvan), és tizenegyedik kiadású magyarhelyesírásszabályai sem ismeri.. - többékevésbé odaillőkönyvek, szekrénybe gyömöszölt régebbiek, ráadásul már az ajtó fölött is polc van, meg mindenütt, nem mintha plusz egy sokat számítana), kommentekben meg linkek, és na ott találtam ilyen olvasónapló-blogot, mit olvasott hogy tetszett, fülszöveg, kép, pontozás, ami ráadául ijesztően metszi az én mostanábanolvasottjaimat, el is gondolkodtam egy percre hogy kéne, bár könyvekkel még annyira nem vagyok hogy az öcsém tudná hogy láttam-e vagy sem (filmekkel ugyanis igen. nézeti velem a filmeket, felejtem el őket, elmagyarázza hogy de láttam, az volt amelyikben a stevebuscemi az apósától akart pénzt kizsarolni a felesége elrablásával és akkor bólogatok hogy persze hát tényleg, akkor valóban láttam a Fargot). Na mindegy, szóval ha valaki pont olyan könyveket kedvel kb mint én akkor szintén örülni fog ennekblognak.

2008. január 7., hétfő

zenecuccból kiszereltem az automatikus lejátszást, bár én odavagyok ezekért de volt egy olyan homályos megérzésem hogy nem mindenki örül ha az arcába kapja figyelmeztetés nélkül és ma megerősíttetett :)
Igen valószínű hogy nagyon jó lesz ez az év, legalább valamennyire hasznos is, ha túl lusta nem leszek akkor meg akár igenhasznos, és valószínű hogy jobb lesz így mintha folytatnám megszakítás nélkül az egyetem, mert ha ittmaradnék akkor besokallnék az egésztől, valamint nyilván jót fog tenni a távoldolog meg minden, de akkoris kurvára fogtok hiányozni.

2008. január 6., vasárnap

A Mecsek nem akarja ezt a szánkózás-projectet, amint kb lebeszéltük hogy most natalán, annyi év után szánkó, esni kezdett az eső meg olvadni a hó, hunn ráfagyva hunn csak szétáztatva a dolgot, egyik sem jó annyira ugye... szóval megint elnapolva
Csaptunk ilyen búcsúpartit kb, igaz még találkozom tán emberekkel de ennyire sokan együtt már nem nagyon leszünk, tündérekaranyosak cimborák, kaptam cukrot meg képeslapot :) És hajlandóak voltak videóraenni azt a bizarr japán zselécuccot amit ÉvaTünde küldött nekik, bele van tárolva a internetbe már a furcsa arc ahogy küzdenek vele, igenvicces. Bájos kedves emberek, néha a gyorsan jöjjek vissza átváltott inkább ne is menjek el-be, de nem lesz ez olyan hosszú mint amilyennek tűnik hát, most kezdődött félév és már vizsgák vannak stb, meg jövök is néha majd. Este végén persze Eszter még túl lelkes volt, és Toxicban kötöttünk ki gótikus hastáncbemutatót nézve, igen, ez a műfaj létezik, a kislány arcán látszott hogy komolyan gondolja. Az alkoholt pedig tuti hogy nagyrészt semlegesíti a forrófürdő ésvagy már nagyon edzett vagyok, mert teljesen vígan voltam utánanap, nem is gondoltam volna. Pedig szokásos cuccokon kívül még a grognak is szereztem egy csomó új hívet. (Lángol! Forró! Remek!)

2008. január 2., szerda

Hát ahogy ismerősökkel beszéltem eddig senkinek se lett túl fényes a szilvesztere, le az ünnepekkel. Jövő csütörtökön megyek Angliába, néha kezdek para... Lassan majd össze kell szedni mit viszek. Mit visz az ember egy évre? Amúgy valószínű kevesebb jön össze mint amikor Kolozsvárra mentem, oda kellett minden kütyü felszerelni az üres koliszobát, itt meg szerintem csak lesz lábos meg vasaló szóval fél konyhát nem kell cipelnem.. Meg amúgyis kint összevásárolok majd mindenhülyeséget (könyv, jellemzően) úgyhogy ki nem is kéne annyi tán, hátmeglátás. Ruhákon tisztaságicuccon könyveken (gyerekek, mesekönyvek!) laptopon-fényképezőn-telefonon-töltőkön játékokon iratokon kívül mi kell? Szoktam vinni magammal kombináltfogót és szigszalagot mert az hasznos. Pl mikor kiszakadt a helyéből az ablak és a jeges szél ébresztett minket SzobatársEszterrel (csak őt ébresztette a jeges szél, én elmentem hajnalbanreggel könyvtárbanülni, ő meg éppen pogány este másnapját nyögte - szépen beosztottuk ki mikor csapja szét magát, legyen aki hajat fog -, nem is értette honnan jön a hideg ha csukva az ajtó) teljesen jól jött hogy vittem munkaeszközt.

Kolozsvárnosztalgiarohamban pedig legyen egy napfelkeltekép a Hasdeu 17es kolesz hatodik emeletéről itt. (Függöny nem volt, minden reggel napfelkelte hajnalban viszont de, én felébredtem, és tényleg próbáltam csendesen zajongani de az ember reggel béna, hol a kést ejtettem el hol a Bibliát basztam földhöz - kiesett a kezemből, pedig csak megnéztem egy locust a unitáriuscuccokhoz - szóval Esztert mindig felvertem. szegény. viszont övé a virág a képen. virág mellett befőttesüveg: spájz, virág mögött kilógó kilincsreakasztottzacskó: hűtő. Kanyarodó úton felfelé menza, kereszteződésben kajálda, lefelé bolt és magyar lángososnéni meg netcafék, azokban éltem első időben míg ki nem szedtem a helyiekből a beállításokat.

 

Free Blog Counter