2011. március 14., hétfő

Nem is kérdéses hogy annyira rongyember vagyok hogy az úgynevezett szakdogám ugyanolyan állapotban porosodik a laptopomban mint ahogy fél éve otthagytam, azzal a felkiáltással hogy fél év alatt lesz időm mindent megcsinálni hozzá, na persze, kit hülyítek, ugye. [viszont az összes kredit megvan, és ha mégsem adom le most, akkor sem vágnak ki, ez már fasza amúgy, legalább ennyi]
Rámtört a tavasz, növényekre gerjedek, most éppen fokhagymából tudnék rettentő sokat enni, nagyon jó ötletnek tűnik, főleg, hogy hosszúhétvége, és nem tervezek emberek közé menni nagyon holnap. Medvehagymát is kéne szedni, beindult a szezonja, ezt többen kétségbevonták, pedig bizonyíték volt itthon, mégis. Tessenek elhinni, hogy van, gyöngyvirág levele még nem jellemző, de azért szagolgassák csak a ződet, a hagymás jó, a nemhagymás méreg, ne fogyasszuk. Tavaszillat is van végre, télen azért az hiányzik, mindig ilyenkor jövök rá, hogy csak hideg van, nincs illata a levegőnek. Ellágyulva gondolok ásóra, kapára, nagyharangra gereblyére, kertbe is fel kéne nézni, vetni valamiket, hátha működne most. Helyette vissza könyvekhez persze. kevés idő múlva kiderül minden, hogy továbbhalogatás vagy lezárás némileg, meglátjuk
 

Free Blog Counter