XhetetlenXX

feb10
Ezen a héten is voltak napok, amik jók mindenfélére, például el lehet tölteni sok időt iskolából gyerekhazahozással, út kb negyed óra ha nagyon sétálunk, na eddig a szintidőm másfél óra azt hiszem.. útközben van például egy játszótér, ahol mindkét srác megtanult a csúszdán felmászni és a többi gyereket nem engedni lecsúszni, ennek nagyon örülnek, büszkék rá, és magasról tojnak arra hogy hazaindulást emlegetek, de szó szerint magasról, nem lehet leszedni se őket, ha meg mégis akkor sírnak mintha ugyan nyúznám épp őket, csak abban reménykedem hogy aki hallja az elhiszi hogy maguktól is tudnak ilyent és a folyamatban nem aktívan veszek részt, de lehet legközelebb rámhívják a gyermekvédelmiseket.. namost játszótérről úgy-ahogy kiszabadulva (ehhez csalafinta trükkök bevetése mint otthon palacsintasütés - na ez persze otthon már nem tűnik annyira remek ötletnek, de mindegyis, vagy hogy nem ismerem a játszótér ajtajának a szerkezetét és Artúr mutatná már meg hogyanis működik. A drága gyermek odajött, kinyitotta nekem majd ő bentmaradva nézte hogy mitlépek, de szerencsére kerítésen átmászással végül hajlandó volt kijönni. itt a sulitól két percnyire voltunk.) elmentünk a kereszteződésig, át a túloldalra, ott Art megszomjazott (I very much need water!) de kifejtette hogy nem megfelelő vizet hoztam, mondtam neki hogy otthon van jó víz, de az ötlet nem nyerte el a tetszését, zokogni kezdett, elszaladt vissza, az utcajárókelők már kérdezgették hogy ugyan kihez tartozhat a kisfiú, felvettem hogy hazaviszem de ordított mintha ölném valami különösen kegyetlen módszerrel, aztán mivel nagyon kiborult persze nyilván én adtam fel, menjünk az ellenkező irányba bármi is legyen ott, na akkor derült ki hogy a fiatalember tud egy boltot ahol megfelelő típusú vizet lehet kapni, vettünk - közben félkézzel hárítva Leó gumicukorlerablási kísérleteit, majd Artúr ivott másfél (Másfél!) kortyot és eltette hogy akkor mehetünk. Két lépéssel később elfáradt, és rossz babakocsit hoztam mert a másikon van egy rácsatolható kis fellépő amire ha rááll akkor lehet őt is tolni vele, na ezen nem volt. Próbált rámászni a már alvó Leó fejére, mondtam hogy ez végülis nem a legjobb ötlet, ha fáradt inkább egy kicsit viszem nyakamban. mondta hogy rendben, de nem kicsit hanem hazáig. Az mondjuk vicces volt mikor könyökkel Artur lábát szorítva két kézzel babakocsit kormányozva mentem és a nyakbanlévő az iskolatáskáját belógatta az arcom elé, de megbeszéltünk hogy ügyesen leveszi aztán majd inkább elteszem, és hazaértünk úgy hogy mindenki épségben volt nagyjából, remek. Szóval efféléket küzdök velük, viszont Artúrral, miután hazajöttünk és félóráig sírt az úton játszótérért, vízért vagy csak úgy, teljesen jó spagettit főztünk közösen, számolt tízig hol magyarul, hol angolul, és amikor tízhez ér, de pont akkor, kellett kivennem tésztát hogy megkóstoljuk finom-e már. Erről spagettiszakállas Artúr képek is tanúskodnak a szokott helyen (
http://picasaweb.com/mondhatatlan oxfordcsaládlakás) ja meg vannak új videók, nem minden browser tudja lejátszani, de aki nagyon bájos röhögést akar másfélévestől az próbálgassa, mert van az is. Amúúúgy nemistudom, mentem CoveredMarket, és találtam szép articsókát és csináltam belőle salátát tegnap jól, egészen ehető lett, meeg bejártam suliba, ügyintéztem (van NI számom! van NI kártyám! bűnronda! - hová fajult a vilg, hogy bárki csak úgy Ni!-t mondhat egy szegény öregasszonynak, bezzeg rekettyés alig akad -) (meg leadtam a worker registration scheme nevűt nagyjából öt perccel az előtt hogy illegálismunkás lettem volna, mert párárárárááá, ma egy hónapja vagyok kint) illetve lógtam be még pár előadásra, egyik elég vicces volt, Magdalen college (amit a gyüttmentek cseszetéséért Módlinnak ejtenek) volt a helyszín (valami gyönyörű parkja van, egyik legjobb cucc), ahova sokkalta kevésbé szabad nemegyetemieknek bemenni mint az Examination Schools nevűbe ami ilyen közös előadásosépület és ahova eddig szoktam beóvatoskodni, egyetemiarcvágással besiettem amikor bement másvalaki is, aztán próbáltam rájönni hogy a bizonyos Summer Common Room holacsudába lehet, ezt senki nem tudta, az ottlakók sem, úgyhogy méginkább egyetemiarccal megkérdeztem a portást, adott térképet, bejelölte merre menjek, jó előadást kívánt, és egészen bátor lettem addig, amíg be nem léptem a summer common roomba, ahol rajtam kívül csak hatvan év feletti professzorok voltak, és furcsán mosolyogtak rám miközben kérdezgették hogy akkor ugye én valami posztgraduális vagyok és hogy is kerültem ide, ezzel még nem lett volna akkora baj, de elfelejtettem hogy miről lesz szó, csak a helyet írtam ki hogy érdekes lesz ekkormegitt. A kedves emberek megkérdezték hogy speciálisan ez a téma érdekel-e, én meg próbáltam olyan arcot vágni mint aki tudja mi az a speciális téma, és mondtam hogy hátőőő, a történelmi hátterét tanulmányoztam kicsit de pont ezzel keveset ugye és hát ezért gondoltam hogy izgalmas lesz, közben meg nagyon erősen reméltem hogy bármiről is lesz szó volna annak némi történelmi háttere legalább. Szerencsére később szállingóztak még diákok olyan hárman.. :) Meghívottelőadós dolog volt, egy olasz professzorbácsi adott elő Francesco di Giorgioról meg korareneszánsz itáliai építészetről, tökjó volt, nagyon tetszett, azért a végén elmenekültem mielőtt megérdeklődik hogy mi is volna azzal a történelmi háttérrel, de tényleg aranyosakat mondott például gondoltátok volna hogy a mindenek mértéke ember dolgot komolyanvették olyigen hogy az oszlopfők beosztása emberi arc arányaira megy vissza? lehet tudni kellett volna de én ezt eddig sehol se hallottam, ez a Francesco di Giorgio meg így tervezte a dolgokat,
csekkolják! meg templomok, várak, házak, kastélyok is mindmind geometria és anatómia cuccokból vannak összekalapálva. Persze festő is volt meg mérnök meg minden amellett hogy néha mindenfélét tervezett.