XhetetlenXX

Francia emberek. Gettóban laktunk (nemám, egyik metróvégállomány, négyes metró, Porte de Clignacourtól kicsit visszább Simplon felé, tökjó hely, piac minden nap, bolhapiac hétvégén - olyan vidám nagy táskát szereztem ott hogy csak! a világon minden belefér, ez teljesenbiztos, ráadásul picassomúzeumban néztem hogy pár képen a bácsi pontugyanilyen pöttyözést csinált mintának, hú), arra már kb csak színesbőrű emberek voltak (amúgyis, aki nem az nagy eséllyel túrista mindenfelé, tök vidám, jóezígy asszem, amilyen kavarodás van, mikor visszajöttem az volt fura hogy itthon alig láttam olyan embert aki ne ugyanolyan jellegzetes keleteurópai arcéllel mászkált volna. Jó, az mondjuk fura volt mikor bementem egy boltba és a falon végig olyan samponok-hajfestékek-kenceficék voltak amin néger modellek mutatták hogy ettől leszel nagyonszép, de valszeg csak mert itthon meglehetőst kevés ilyen bolttal találkozik az emberleánya). Mivel az udvarlás kb életforma azért ha valakinek az ember véletlenül egy félmásodpercre a szemébe néz, akkor a válasz minimum mosoly, köszönés, de inkább az hogy cimborálni kezdenek, puszipuszi, honnan jöttem, hogy tetszik Párizs, mit tanulok, és néha van hogy tíz perc múlva az új barátodról kiderül hogy egy csöves aki pénzt akar, akkor meg már nehéz kikeveredni jól a helyzetből, viszont ami meglepőbb, hogy általában meg nem. Mondjuk ez mind szépésjó, csak senki nem tud angolul (ez így nem igaz, kicsit tudnak, de csevegni már nem lehet úgy nagyon) (Zsófi szerint genetikailag képtelenek bármilyen idegen nyelv elsajátítására, mint ahogy a zsebkendőhasználatra is - mindenki folyvást harákol, az hogy egy csinos huszonharmincas kosztümös leány jön szembe nem jelenti az hogy nem szív egy hatalmasat az orrán félpercenként, és ezen a tél csak ront). Vagyis hát eljutunk addig a három kérdésig hogy tanulás meg Párizs meg aktuális kedv, és utána újrakezdik végtelenítettben újramegújra ezt a három témát, és bár én a nyelvet még nem bírom így nem tudok arról beszámolni hogy csak a nyelvtudás volna-é az akadálya a csevegésnek, de Zsófia azt mondta őt az egyik fiatalember kb hatvanszor interjúvolta meg a kedélyállapotáról, a végén már csak nézett, hogy hát hogyan lenne, pont úgy mint három perccel azelőtt, annyira gyakran nem változik ez nála (majd inkább leléptünk csúnyán). Amúgy segítőkész, bájos emberek, olyannal is találkoztunk igenelvétve akivel lehetett beszélgetni, meg hát hajnalban ha már aludni illenék és nincsenek az utcán emberek, akkor bárkivel futottunk össze rögtön barátkoztak intenzíven meg emlegettek különféle bulikat ahová menni kéne stb, szóval igencsak barátkoznak, mégha felületesen csinálják is ezt (napi hatvan új barátot bizonnyal nehéz is lenne behatóbban megismerni), csak néha zavaró amikor harmadszor kérdeznek rá arra amit azelőtt tíz perccel félórán át magyaráztál :)