2008. március 24., hétfő
Szombaton délután hazajött Tamás, aztán este megkóstoltunk némi bort meg csevegtünk hajnalifélnégyig, ami pozitív csak tegnap kicsit másnap volt, ami nem nagy gond, láttunk már ilyent, elmúl. Gondoltamén. De még délután is le akart szakadni a fejem és néha elgondolkodtam hogy a lobotómia az voltaképp egy aranyos és kedves beavatkozás, valaki szedje ki a homloklebenyem de üstöllést, mert nekem nem jó hogy ott van. Aludtam sok, ma is ugyanolyan volt. Elmerengtem hogy ha begyulladt az agyam vagy hártyája vagy mi akkor azt honnan lehet tudni, de végülis nem csináltam semmit amitől rosszul érezhette volna magát, panadolból meg megettem már egy kilót és még mindig nem volt jobb, mikor eszembejutott hogy két napja nem ittam kávét. Ittam, elmúlt, na most már van bizonyíték hogy kissé függök tán :)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Bejegyzések
1 megjegyzés:
>>El Greco talán rácsodálkozott némely korai munkájára, és azt mondta önmagának: „Jó festők így nem festenek.” De valahogy eléggé megbízott a saját tapasztalatában, a benne lezajló folyamatban, ahhoz, hogy a maga sajátos módján fejezze ki azt, amit észlel. Mintha azt tudta volna mondani önmagának, hogy „Jó festők így nem festenek, de én így festek.”<<
Mindezt Carl R. Rogers: Valakivé válni (On Becoming a Person) című művéből idézem neked, kedves Kata. Hogy miért? Egyszerűen azért, mert úgy érzem, írásaidban – te is valami hasonlót csinálsz – azonos vagy önmagaddal. És ez, hála istennek, nem jó, hanem egyszerűen csak penge, okay!
Afrosound
Megjegyzés küldése