XhetetlenXX

amikor a bátyám kicsi volt, és szurit kellett kapni a tüszősmandulagyulladás miatt (állandóan azunk volt), nagyon félt a tűtől, és az orvosnál az ágyon fekve tízpercekig mondta, hogy még ne, még felkészül, majd mindjárt, de még ne. Persze negyed óra felkészülés után lefogták és túlestek a dolgon. Most valahogy így vagyok, hogy megírtam az önéletrajzot, nézem az álláshirdetéseket

[ápdét: a kiesett időben parádésan leszigorlatoztam, persze a szokásos módon, előtte rettegéssel, család körbekérdezésével, hogy a minden valószínűség szerint bekövetkező bukásom esetén kitagadnak-e majd a famíliából, barátokat végigkérdeztem hogy szóbaállnak-e velem haesetleg, stb, aztán kaptam ötöst, többi vizsgát meg beadandót is megcsináltam, és a tavaszi félévre semmilyen órám nincsen, ellenben meg kell írnom végre a szakdogámat és csinálni egy nyelvvizsgát, mellette pedig nem ártana valami munka, félállás, bármi, úgyis itthon leszek még, konzultálás stb végett]


de semmi kedvem jelentkezni bármelyikre - nem mintha volna értelmes állás bárhol a környéken, jutalékért mehetnék biztosítási ügynöknek, mintha lenne pénze az embereknek biztosítást kötni, ugye - mert akkor jaj mi lesz ha pont nem tudok bejárni olyan órákra amik tetszenének, vagy esetleg ki kéne hagynom egy (felhördülés! szentségtörés!) csütörtökestét.. És majd mindjárt, mindjárt elkezdek felnőtt lenni, amit évek óta kéne csinálnom, hosszúúú hosszúú évek óta, csak még kell egy kis idő felkészülni rá.